A Junior Business Club 15. alkalommal szervezi meg jubileumi Workshop gazdasági műhelytáborát. 2024 augusztus 22-25. között közel 60 fiatalt, fiatal vállalkozót várnak a táborba, viszont az előadásokra akár 100 résztvevőt is tudnak fogadni a sugásfürdői Benkő Vendégházban. Ez az a tábor a régióban, amely bebizonyította 15 éven keresztül, hogy a szakmai előadások mellett kiváló alkalmat biztosít a fiatal vállalkozók találkozására és egy remek alkalom a fiatal szakértőkkel, vezetőkkel és döntéshozó személyekkel való kapcsolatok kialakítására és ápolására.

Karácsony Zsolt, a tábor főszervezője kiemelte, hogy a „Tervezésből tettekbe” az idei tábor mottója, mely arra utal, hogy a rohamosan fejlődő és változó világunkban fontosnak tartjuk, hogy a stratégiák alakítása és azok folyamatos tervezése mentén cselekedjünk és lépjünk a tettek mezéjére. Itt a helye azoknak, akik számára fontos a szakmai fejlődés, a vállalkozói előrelépés. A tábori előadások és műhelymunkák alatt a résztvevők hasznos információkkal és tapasztalatokkal gazdagodhatnak, kapcsolatokat építhetnek, továbbá szakmai és személyes fejlődésben részesülnek, mindezt egy felszabadult nyári környezetben.

A 15. Workshop táborban 15 előadót hívtunk meg Budapestről, Bukarestből és a székelydföldi nagy városokból. A tábor szakmaiságát meghatározó műhelymunkák egyik vezetője Nagy Zsolt, a Resonance Consulting tanácsadó cég alapító-tulajdonosa, a volt romániai távközlési és informatikai minisztere, az Euroatlantic romániai leányvállalatának alapítója és társtulajdonosa, a Külhoni Mentorprogram Kárpát-medencei kulcsmentora. Szakmaiságával és tapasztalatával életre szóló tanácsokkal látja el a résztvevőket. Küldetése, hogy ahol van, az a hely jobb legyen, jó irányba fejlődjön, és minél több ember együttműködését ösztönözze és támogassa, ezért is vállalta el a Workshop tábor mentori szerepét.

A táborban tapasztalt és sikeres vállalkozók, szakemberek, tanácsadók, vezetők lesznek vendégül látva, akik munkásságuk és pályafutásuk által jó példákkal tudnak szolgálni.

A 2024-es tábor előadói között szerepel: Besenyei Sarolta, az IncubCenter ügyvezető igazgatója, az Európai Bizottság szakértője és a CED Marosvásárhelyi regionális képviselet vezetője.; Dr. Bíró Boróka Júlia, egyetemi oktató, kulturális menedzser, vállalkozó; Novák Laura, a Novak Healthcare Concept tulajdonosa és ügyvezetője; Nagy Magyari Júlia és Nagy Magyari Zoltán, a Computer Print vállalatok megálmodói és életre hozói; Barta Vilmos, Nexxon Kft. ügyvezető igazgatója; Daniel Santa, Comparty cég tulajdonosa; Farkas Levente, a marketingiskola.ro alapítója; Gál László, ökológus, természetfilmes, nagyvadak szakértője; Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke; Kállai Emánuel, egyetemi tanár, marketingszakértő és Kelemen János a Dragonfly Gardens és Nest Wagons cégek megálmodója.

A színes szakmai programok mellett lazításra is alkalmas lesz a Benkő Vendégház rendezvényközpont, ugyanis relax sarok,  tábortűz, borkóstoló, csillagnézés, és egyéb meglepetésprogramok várják a résztvevőket. A Benkő Vendégház sugásfürdői erdő közepén elhelyezkedő igényesen kialakított kényelmes szálláshely kiváló helyszíneként szolgál a gazdasági műhelytábornak. Ez az a hely, ahová kalandos erdei út vezet, de biztonságosan kijuthatsz. A hely, amely egy zsák-völgyben helyezkedik el, minden irányból erdők ölelik körül, nem vezet tovább út, hiszen ide megérkezel. Ez az a hely, ahol a tervezést a tettek követik.

A szervezők nagyszerű programkínálattal várnak mindenkit a 4 napos táborba, ahol gondoskodnak a résztvevők teljes ellátásáról. A részvételi díjak tartalmazzák a szakmai és a szabadidős programokon való részvételt, a szállás és a napi háromszori étkezés költségeit, a szünetek alatti kávézások költségét. A szuperkedvezményes jegyek július 26-ig különböző kategóriában kaphatóak, az alsó korhatár pedig 16 év.